Biográfia

A 40′-es évek legutolsó évében, augusztus 31-én születtem Budapesten. Többgenerációs családban nőttem fel, ketten voltunk gyerekek a húgommal. Ahogy az lenni szokott, a szüleinket este láttuk, a nagyanyánk volt velünk napközben, bár mi mindig kinn voltunk az udvarban, a szomszéd gyerekekkel együtt. Családi házas környéken laktunk Kispesten, ez biztos, hogy nyomokat hagyott rajtam. Nem volt körfolyosó, nem volt lakótelepi élet, bár akkor gyerekként ezt nem tudtam, hogy milyen kellemes. Meglepő, de komoly emlékeim vannak 56-ról, nem sok, de azokat nem felejtettem el. Már 14 évesen szakmát kellett választanom. A kertészetet választottam, és a Kertészeti Technikumba vettek fel. Ekkor – már későn – kezdtem sportolni, tornáztam, és ez nagy fegyelemre és koncentrálásra oktatott. Mellesleg szép testet is adott, bár vékony fiú voltam, de megizmosodtam. Természetesen ekkor ért az első szerelem is, illetve talán az általános iskolában. Az egyik osztálytársnőmbe bele-gyerek-szerelmesedtem, szép emlék maradt, a mai napig tudunk egymásról, de a technikumi szerelem már kicsit komolyabb volt persze.
Hogy mi adott segítséget az utam megtételéhez? Nem tudom. Sok idős rokont láttam magam körül, és láttam, hogy mindenki megállta a helyét az életben, bel- és külföldön egyaránt, a legfurcsább körülmények között is. Ez tetszett és önbizalommal töltött el. Nagyon sokat és gyorsan olvastam, szerettem is olvasni. Nagyon szerettem a vicceket, gyűjtöttem is őket, külön füzetem volt, amit Viccx jegyzéknek hívtam. Akkoriban persze fejben kellett mindent tartani, sokat segített a memória fejlesztésében.(Itt említem meg, hogy az
Írások rólam menüben az érdeklődő bőséges anyagot talál csekélységemről.)


Alábbiakban az "irodalmi dolgaimról" mondok néhány mondatot.


Kissé későn kezdtem, de azóta folyamatosan írok limericket és haikut egyaránt. Mára már 3500 feletti számú limericket írtam. Haikuim száma 1400 körül van.
Életem a vegyiparban zajlott, különböző pozíciókban, kis és nagy állásokban egyaránt, főleg a kereskedelem területén. Emiatt sokat utaztam, jártam több, mint 100 országban, 5 nyelvet jól beszélek, és néhány szót még 2-3 másik nyelven megértek. Éltem kiküldetésben, Latin - Amerikában, ahol sok tapasztalatot szereztem.

15 éve már, hogy limerickeket írok, magán és nem magán kiadásban 4,1 könyvnek vagyok szerzője. A 4 a következő köteteket jelenti : Bakugrás (2004), Békaugrás (2006), Rúdugrás (2008) és a legutolsó, a Távolugrás, (2012). A 0,1 azt jelenti, hogy szerzőtársa voltam egyetemistáknak a Jópár Pajzán Limerick - Lányok, Fiúk s Neveik című kötet megalkotásában. Emellett megjelent két válogatás CD is Németh Nyiba Sándorral való együttműködésben, CD-re Ugrás, illetve LImerick(be) ugrás címmel (2016, 2017).
Haikuim különböző antológiákban jelentek meg, önálló könyvben még nem került sor a kiadásukra. A Haiku Világ Társaságban rendszeresen jelennek meg az évkönyvben.
A magyar Haiku Klubnak és a Haiku Világ Társaságnak is tagja vagyok, valamint a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek. Szerkesztem a Gondola Kulturális Magazin Haiku rovatát.

Budapest, 2017 - 02 - 06

Szeles György - civilben Dr. Vermes György


Limerick a limerickben

Mi is az a limerick? Hogy írod őket?

A limerick rímképlete a-a-b-b-a
Ne mond nekem, hogy hagyd a-a-b-b-a!

A limerick természetrajza

Szerzők a szavakat szöveggé szerkesztik,
Olyan, mint mikor a cölöpöt leverik.
Van olyan, amit elmesélhetsz papodnak,
Van, amit fülébe súghatsz asszonyodnak,
És végül hadd jöjjön maga a limerick!

Iparbáró

Gyáriparos lettem a Limerick gyárban
Firkálgatok télen, irogatok nyárban
Az élet a témát lábam elé teszi,
Ám a verseimet a kutya sem veszi
Így aztán nincs kivel osztozzam a kárban.

Későn érő típus vagyok

Szunnyadó tehetség? Inkább csicsikáló,
Holott limerickben nemigen van káló!
Végül is kitört, mint a bútor lába,
Rémes soraimtól egy nemzet lett kába!
Frissen került ránk ritkaszemű háló!

Mi is a limerick?

A limerick olyan érvelés,
Mint a kocsmában a késelés.
Nem tart túl sokáig,
Vér nem ér bokáig
Poénra menő verselés!

Önmeghatározós limerick

Én költő vagyok, definiálom versem
Tárgyát. Röviden mondok véleményt nyersen.
Hosszan e forma nem engedi a lírát,
Arra késztetnék minden egyes bírát,
Limerickben ítélj, mellébeszéd nincsen!

A limerick himnusza

Nem is tudok én, csak limerickben szólni,
Ebben már nem lehet ötölni-hatolni
Itt csak szófukaron lehet fogalmazni,
Csak aktív vonalon szabad forgalmazni,
Ebben a formában jól lehet beszólni!

Mik is?

Limerickek,
Jó ütősek,
Kattan,
Pattan,
Nevetősek!

Mitisír a Hogyishíjják?

Limericket gyakran, haikut ritkán írok,
Hevernek sorban, mint temetői sírok,
Olvasva szabadul belőlük a szellem.
Borzongva, kacagva eloszlik a kellem,
Szeretettel készítem, amíg írni bírok!

Van nekije lába?

Limerickjeimet „bambusokban” írom,
Nyomatom ezerrel, ameddig csak bírom.
Más szóval ami csak kifér a csövön,
S ami látható nyomot hagy a kövön,
Az utókor fellel majd egy CD ROM-on.

Mit is ír a…

Limerick író limericket ír
Van mikor nevet, van amikor sír.
Az Élet a témát elé teszi,
Ami kisül, azt eszi, nem eszi,
Aztán kacag, vagy zokog, ki mit bír.

Érzékenykedünk néha

Megjött már a kedvem, limericket írok.
Be kell vallanom, hogy egyre többet sírok!
Meghat más bánata, meghat más öröme,
Mindegy, hogy idegen, vagy az én köröm-e,
Vagy a nemzetünké, mit szívből bírok!

Limerickelünk

A limerick író limerickben él,
Limerickben szeret, limerickben fél.
Limerickben várja, mit hozott a nap,
Limerickben köszöni meg azt amit kap,
S Limerickben álmodik, amikor kefél!

Mennyiféle limerick van!

Szellemesség, humor, móka és kacagás,
Nemcsak ebből áll a limerick faragás.
Vannak komoly témák, néha kis dünnyögés,
Nagy ritka esetben jöhet kis hüppögés
Épp emiatt jó a limerick olvasás!

Geni?

Volt ötletem…..Genitális!
Nem írom, felejtem máris.
Ezt a hibát elkövetem,
Az olvasót megkövetem,
Baromság volt, kapitális!

Hogy van ez?

Kérded, hogy csinálom, mennyi időbe kerül?
Költséghatékony, megvan úgy tíz percen belül.
Írom este, írom reggel
Ha nap nyugszik, hogyha felkel,
Kigondolni, megálmodni 1 nap, körül-belül.

Másképpen

Mikor írsz? Hogy csinálod? Rácsodálkozom
A kérdésre s magamban elgondolkozom.
Ágyban fekve, este, reggel,
Benn a kádban, tiszta seggel,
Nem véletlen, hogy hosszan borotválkozom!

Megjelent könyveim bemutatása

Könyveimet bemutatni igen könnyű, ugyanakkor igen nehéz is. Egyrészt mindegyik kötet ugyanarról szól, limerickek vannak benne, és bár bizonyos tematizálást tartalmaznak, a szerkezetük is hasonló. A címük ameddig lehet, fogja tartalmazni az ugrás kifejezést, nekem mindegyik kötet egy egy ugrás, ha nem is az ismeretlenbe, de előrefelé.